Miután a lányok hazamentek sem állt meg az élet, pedig nem bántam volna, ha mára ennyi lett volna, de nem lehet mindig amit én akarok nem igaz ? Szóval miután a lányok hazamentek maradt egy kis időm pihenni, de kicsivel később Finn kezdett bohóckodni az ablakban, hogy végre észrevegyem. Ezen kicsit elmosolyodtam és néztem a bolond szomszédomat. Finn elővett egy füzetet és nagy betűkkel írt rá valamit. Mikor felém tartotta elolvastam és meglepetten vettem észre, hogy egész eddig aggódott miattam, ugyanis a füzet nagy betűiből a "BAJ VAN ?" feliratot lehetett kiolvasni. Én csak megráztam a fejem és magamhoz vettem egy hasonló füzetet és egy filctollat. "UGYAN MIÉRT LENNE ?" firkantottam a papírra válaszul, majd amikor a szomszédom felé tartottam egy gyors mosollyal is megajándékoztam. Erre csak szomorú arcot vágott amit nem értettem, de tudtam, hogy hamarosan megkapom a választ ugyanis szomszédom már írta is a következő üzenetét. A "MI VOLT AZ ELŐBB A LÁNYOKKAL?" írta már kisebb betűkkel, de még így is láttam. Megráztam a fejem és egy egyszerű "SEMMI" díszelgett a lapomon. Ekkor egy meglepő kis üzenet jelent meg Finn papírján : "ÁTMEGYEK!" . Ennyi volt. Tiltakozni sem tudtam volna, ugyanis Finn azonnal el is tűnt az ablakból, majd a szobából. Unottan kullogtam lefelé a lépcsőn, és majdnem épp egyszerre értünk az ajtó elé és rövidesen már a szobám felé tartottunk. Ott Finn kifaggatott én pedig nehezen, de elmondtam neki mindent ő pedig készségesen látott el tanácsokkal. Mikor először találkoztunk soha nem hittem volna, hogy egyszer vele fogok egy ilyen beszélgetésbe bonyolódni. Tényleg félreismertem... "Finn egy jó srác." - állapítottam meg magamban, de kizökkentett a gondolat menetemből, hogy Finn a vállaimra tette a kezét és megrázott.
-Mi bajod te lány ? - kérdezte kedvesen.
-Csak... Gondolkodtam... - mondtam szemlesütve.
-Andyn ? - kérdezte egyszerűen.
-Igen... Nem tudom mi legyen. Mindig is nagyon jóban voltunk és mindig mindenki meg is kérdezte, hogy járunk-e, mivel mindenhová kézenfogva mentünk, de ez csak Andy szokása volt... Legalább is azt hittem. És ez nagyon hirtelen volt nekem. Jaj Finn mit tegyek ? - kérdeztem kétségbe esetten és egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Nagyon meglepett a fiú reakciója. Finn karjaiba vont és a hátamat simogatva próbált megnyugtatni.
-Tudod... Ahhoz, hogy bármit segíteni tudjak azt is tudnom kell, hogy te hogyan érzel... - mondta és tényleg hallottam a hangján, hogy komolyan érdekli és segíteni akar.
-Nem tudom... Még össze vagyok zavarodva... Eddig csak úgy gondoltam rá, mint a legjobb barátomra... De már mindegy, úgy sem lehetünk legjobb barátok többé.
-Minél előbb dönts. Ha tisztában leszel az érzéseiddel azonnal tisztázd vele a helyzetet. Ha nem vagy szerelmes csak mondd meg neki. Ha elég erős a barátságotok ezt is kibírja... Viszont ha szereted, ahogy ő téged mondd el neki és boldogok lesztek. - mondta, és a hangjából ítélve mosolygott.
-Köszönöm Finn, nagyon sokat segítettél. - mondtam és jól megszorongattam a szomszédomat.
-Nyugi kislány! Még a végén kiszorítod belőlem az összes levegőmet. - mondta mosolyogva.
-Bocsi. - mondtam most már én is mosolyogva.
-Na de én megyek, mert elég késő van. Sok sikert a sráccal Hugi! - mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre és felhúzott az ágyról. Kikísértem, de közben végre eljutott az agyamig az előző mondata.
-Hugi ? - kérdeztem nevetve.
-Bizony, Hugi. Olyan vagy mintha a kishúgom lennél. - mondta és aranyosan mosolygott rám.
-Akkor a legnagyobb örömmel leszek a hugicád. - mondtam nevetve, majd útjára engedtem újdonsült "bátyámat" a szomszédba, majd felkullogtam a szobámba. Elrendeztem mindent, amit kellett, majd elfoglaltam a fürdőszobát. Vettem egy forró fürdőt, és közben végig gondoltam. "Miért sírtam az előbb ? Mit is érzek ? Miért nem tudom megmondani ? Miért mondta ezt ki ilyen hirtelen ? Ha Andyt meglátom boldog leszek. Mindig fel tudja dobni a napomat és a közelsége melegséggel tölt el. Néha pár rossz szó sokkal rosszabbul esik tőle, mint mástól, de mindig valamivel kiengesztelte minden rossz szavát és már megint minden olyan volt, mintha mi sem történt volna. Mindent tud rólam és régóta velem van. A legrosszabb pillanataimban is velem volt ezért ... Én szeretem őt!"
Még sokáig feküdtem a már kihűlt vízben mosollyal az arcomon, majd elkészültem és visszamentem a szobámba a kezembe kaptam a telefonomat és írtam egy gyors üzenetet Finnek, mivel a szobájából kiszűrődő fény még a sötétítő függönyön át is arra utalt, hogy még biztosan nem alszik. Az üzenet mindössze egy szóból állt. "Köszönöm!" Ezután bedőltem az ágyba és mosolyogva aludtam el.
Reggel van én pedig mosolyogva szaladok le a lépcsőn a konyhába reggelizni a szüleimhez. Felszabadultan beszélgettünk, amíg anya szóba nem hozta, mitől volt rossz kedvem tegnap. Én próbáltam hárítani, hogy nem is volt rossz, kedvem, csak, hogy ne apa előtt kelljen megtárgyalni, de ezalatt gondolom teljesen elvörösödtem, mivel apa egyből fején találta a szöget.
-Fiú van a dologban jól mondom ? - kérdezte, de én nem szóltam semmit. Csak akkor jöttem rá, hogy talán jobb lett volna egyenesen tagadni, mikor apa kijelentette, hogy a hallgatásomat egy határozott igennek veszi, majd fél órás szentbeszédet tartott arról, hogy szerinte a szerelem nem nekem való és hogy ne döntsek elhamarkodottan meg ilyenek. Természetesen anya, mint mindig az én oldalamon állt és egy régi romantikus történetet mesélt apunak a megismerkedésükről, ami akkor volt amikor anya tizennégy éves volt. Igaz járni csak tizenöt éves korában kezdtek, de azóta semmi problémájuk nincs, majd apa egy szúrós tekintettel ugyan, de nyugtázta a tényt, miszerint kicsi lánya már nem is olyan kicsi. Mikor elszabadultam végre, felrohantam a szobámba a telefonomért és írtam a lányoknak is, hogy megköszönjem és tudassam velük, döntöttem. Megállapítottam, hogy nagyon szép időnk van és elég régen voltam sétálni az erdőben. Elmentem a tóhoz és leültem a szélére, hogy belelógathassam a lábamat a vízbe. Csak ültem ott egy ideig, majd a telefonom csörögni kezdett. Angie neve villogott a kijelzőn, de mikor felvettem Liv ordított hirtelen.
-NA ?!? - hallottam Liv hangját. Egy kis időbe telt, mire rájöttem, hogy valószínűleg csak most látták az üzenetem.
-Hát izé... - kezdtem, de a lányok rásegítettek.
-Igen vagy nem ? - kérdezte Angie türelmetlenül, de még így is aranyosan.
-Ige... - kezdtem volna, de hallottam a lányok eszeveszett sikítását, amit valószínűleg a boldogság váltott ki belőlük. Közben a telefonom pittyegése jelezte, hogy egy másik bejövő hívásom van. Bocsánatot kértem a lányoktól, hogy sietek, de elköszöntem tőlük. Meglepetten vettem észre, hogy a hívás Andytől jött. Azonnal visszahívtam és boldogan szóltam bele.
-Sziaaa Andyyyyyyyy. - húztam el minden szó végét valami furcsa okból. Régen mindig ezt csináltam, ha valami miatt nagyon boldog voltam, de mostanában már nemigen csináltam, neghogy az emberek hülyének nézzenek, de Andy előtt még ma is ugyan olyan vagyok.
-Mi ez a jókedv csajszi ? - kérdezte, és a hangjából ítélve mosolygott.
-Seeeemmiiiiiiiiii ... - húztam el most a szó közepét is és hatalmas mosolyra húztam a szám.
-Miről akartál beszélni ? - kérdeztem, mikor észhez tértem.
-Figyelj... Ne haragudj a tegnapiért, tudom hogy túl hirtelen történt, meg minden, de...
-Találkozzunk! - vágtam a magyarázatába és megbeszéltük, hogy a házunk előtt találkozunk. Mikor megláttam odaszaladtam hozzá, majd az erdő felé indultunk. Rövidesen ismét az erdőben sétáltunk, de egyikünk sem mert megszólalni. Kicsit rosszul esett, hogy Andy olyan furcsán érezte magát, ilyen még sosem volt. Megfogtam a kezét, hogy tudassam vele, nem kell félnie a velem való beszélgetéstől, de ettől még én is valamilyen módon féltem. A kínos csöndet Andy törte meg végre valahára.
-Miri... Én sajnálom, hogy tegnap olyan hirtelen... Én csak... Tudod évek óta... - próbált valami érthetőt összehozni, de egy összefüggő mondat sem hagyta el a száját. Nem kicsit volt zavarban, bár nem tudom miért, hiszen tegnap még nagyon magabiztosnak látszott...
-Andy... Higgadj le... Nincs semmi baj, csak megleptél... Egyszerűen csak nem számítottam rá...
-Akkor te most... Nem vagy mérges, vagy ilyesmi ?
-Dehogy vagyok! Honnan jutott ez eszedbe ?
-Nagyon megijedtem, hogy esetleg mérges vagy rám, de örülök, hogy nem. Akkor maradunk barátok?
-Nem Andy, ezek után nem tudnék barátomként tekinteni rád... - mondtam neki és egy darabig újra eluralkodott a kínos csönd. Andyben lassan összeállt a kép, majd egy pillanat alatt a karjaiba vont és ismét megcsókolt.
-Szeretlek. - mondta mikor elváltak ajkaink, majd ismét megcsókolt. Lágy édes csókjaiba beleremegett a lábam és az egész testemben szétáradt valami jóleső meleg érzés. Hát én tényleg szeretem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése