Figyelem a blogon megjelenő képek 90%-a nem a valós embereket ábrázolja, csak bemutatja, hogyan képzeltem el a jelenetet. Ezt azért is éreztem fontosnak tudatni veletek, ne hogy a végén azt vegyétek észre h pl egyiken ilyen a srác a másikon más pedig egy srácról van szó... Ha a kép a valóságot ábrázolja, hogy pl hogy képzelek el egy-egy szereplőt észre veszitek...
***
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem, és meglepetten vettem észre, hogy végig aludtam egy fél napot, ugyanis délután egy óra volt.
-Igen ? - szóltam álmosan a telefonba.
-Szia Miri, ne haragudj, hogy zavarlak, csak azt akartam kérdezni, hogy nem megyünk el kicsit sétálni vagy valami ? Szeretnék veled négyszemközt beszélni...
-De persze, csak most keltem fel, mit szólnál ha egy óra múlva találkoznánk valahol ?
-Elmegyek érted. - jelentette ki egyszerűen, majd elköszönt és letette. Gyorsan felöltöztem és leszaladtam a konyhába bekapni valamit. Mikor anyukám meglátott, csak azt mondta, nem volt szíve felkelteni, mivel tudja, hogy mióta megkezdődött a szünet későn fekszem le és szerinte ez a pihenés muszáj volt nekem. Nem sokat beszéltünk erről, mert anyu elém tolt egy tányér bolognai spagettit egy "egyél, finom!" nézéssel amit már rég kifejlesztett. Nagy örömmel és csillogó szemekkel fogyasztottam el kedvenc ételemet, amit mint mindig, most sem hagyhattam szó nélkül, ugyanis anyukám többnyire csak miattam főz ilyet. Megköszöntem neki és el is kértem magam tőle. Nem sokkal később már jöttek is értem ezért csak odamentem anyuhoz és elköszöntem, de ez nem volt olyan egyszerű... Amint meglátta az ajtóban álló srácot felcsillant a szeme és megállított minket azzal az indokkal, hogy beszélni szeretne vele. Megforgattam a szemem, de nem szóltam semmit... Egy ideig csak ketten beszélgettek, de utána végre utunkra engedtek és elindultunk. Még a ház előtt megfogta a kezem, mint régen, de most valahogy fura érzés volt. Így indultunk hát útnak az Isten tudja hova... Az egész úton be nem állt a szánk és meséltük egymásnak, mi is történt amíg nem láttuk egymást... Sok érdekes sztorit hallottam és ahogy észrevettem nagyon megváltozott. Régen sok mindentől félt ezért semmit nem mert megtenni és olyan kis visszahúzódó kisfiú volt, de most eléggé kitárulkozó és kellőképp magabiztos. Jót tehetett neki ez a hely... Éppen elmesélte, hogyan hosszabbították meg az osztálykirándulást az osztálytársai (kiszúrták a busz kerekét, hát nem csodálatos ? ) én pedig nem bírtam abbahagyni a nevetést amíg egy dühös hang meg nem ütötte mindkettőnk fülét, ahogy barátom nevét ordítja...
-Adny! Mit képzelsz, mit csinálsz ? - rohant felénk egy szőke ciklon dühös léptekkel és egy jó nagy pofonnal üdvözölt, mire meglepetten az arcomhoz kaptam...
-Neked is szia! - vágtam oda mérgesen, de ő velem nem is törődve Andy felé fordult és ordítani kezdett.
-Mit jelentsen ez ?!? - ordította a barátom képébe és összekulcsolt ujjainkra mutatott.
-Mi lenne ? kérdezte nemes egyszerűséggel a barátom és megrántotta a vállát.
-Ki ez a ribanc ?!? - üvöltötte még mindig idegesen a szőke. Én csak csendben álltam ott és feldolgoztam a látottakat.. Látszólag nem volt valami gyors a feldolgozásom, mert mire kezdtem megérteni a dolgokat Andy keze hatalmasat csattant a lány arcán.
-A kérdésedre a válasz te magad vagy, Amber! Te vagy a ribanc! És ez pont az aminek látszik ! Most pedig tűnj el ! - mondta, a lány pedig rohanni kezdett az ellenkező irányba.
-Nem hiányzott sok, hogy megtépjem. - mondta Andy és megszorította a kezem.
-Mi volt ez ? - kérdeztem, mivel ismét nem állt össze a kép.
-Ez a kiállhatatlan boszorkány azt hitte, hogy járunk, mert a két barátnőjén kívül senki nem szólt hozzá én meg mióta bekerültem abba a suliba beszéltem vele. - magyarázta.
-Akkor én egy kellék voltam, hogy lekoptasd ?!? - akadtam ki már én is.
-Nem, Miri. Én megmondtam neki, hogy nem akarok tőle semmit.
-Akkor ezt miért kaptam ? - kérdeztem az arcomra mutatva ahol megütött.
-Nem tudom... - mondta és a földet kezdte kémlelni.
-Szerintem menjünk haza... Túl sok volt ez mára. - javasoltam és úgy is tettünk. Még mindig kézen fogva elindultunk a házunk felé, ugyanis Andy hazakísért. Búcsúzóul megöleltem és nyitottam volna az ajtót, mikor utánam szólt.
-Várj! - mondta én pedig megfordultam. Ami ezután következett, soha nem hittem volna...
Andy két kezébe fogta az arcom és megcsókolt. Először meglepett, de visszacsókoltam. Mikor elváltak ajkaink közel hajolt és a fülembe súgta :
-Szeretlek Miriam. - kicsit eltávolodott, hogy szemügyre vehesse a reakcióm. Csak néztem a srácra, akivel sokáig legjobb barátok voltunk, most pedig... Megcsókolt és szerelmet vallott. Éppen szóra nyitottam volna a szám, mikor egy újabb csókkal fojtotta belém a szót, majd újra súgott valamit.
-Nem kell most válaszolnod. Tudok várni. - mondta, majd egy elégedett mosoly és kacsintás után el is tűnt. Uram Isten! Mi volt ez ? Most tényleg... Lassan besétáltam az ajtón és értetlen, de rezzenéstelen arccal a szobám felé vettem az irányt. Csak bedőltem az ágyba, mint egy fadarab. Nem bírtam elhinni, ami történt.
Nem tudom mióta feküdhettem az ágyban a plafont fürkészve, de anyukám jött be, hogy megnézze otthon-e vagyok. Mikor meglátta, hogy valamin nagyon gondolkodom ugyanabban a pózban lefeküdt mellém és kifaggatott. Persze nem mondtam neki semmit. Mikor megértette, hogy nem akarok róla beszélni, csak egyedül hagyott a gondolataimmal. Valakivel meg kell ezt beszélnem, de kivel ? Végül felhívtam Livet, hogy megbeszéljem vele a történteket.
-Igen ? - szólt bele a telefonba.
-Szia Liv, ráérsz ? - kérdeztem kissé zavartan.
-Persze Miri, baj van ? - kérdezte aggodalmasan.
-Nem... Csak ...
-Miri, mi történt ?
-Nos... Ma felhívott Andy, hogy beszélni akar velem és... - kezdtem bele a sztorimba, de ő közbe vágott.
-Várj, átmegyünk! - mondta és letette a telefont. Nem telt sok időbe, és a csajok már az ágyamon ültek és a sztorimat várták. Az egész sztorit türelmesen végighallgatták, de mikor épp a végére értem Angie valamiért mérges lett.
-Miért épp te ? Én nem vagyok neki elég jó ? - üvöltötte és láttam, hogy majdnem sír.
-Nyugi Angie, nem Finnről volt szó. - mondta egyszerűen Liv.
-Akkor kiről ? - kérdezte hitetlenül Angie.
-Andyről. - mondtuk szinkronban Livvel amitől Angie kicsit megnyugodott.
Végül nem sült el rosszul az eset. Angie megnyugodott, hogy nem veszem el tőle Finnt, Liv pedig minden erejével próbált segíteni és tanácsot adni. Kell még egy kis idő, hogy eldöntsem, mit is teszek ez után, de biztos vagyok benne, ha ők mellettem lesznek, semmi nem sülhet el balul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése