10. fejezet - Nem szép tőlem...

Lassan kinyitottam a szemem, a nap beszűrődő sugarai miatt be is csuktam. Felkeltem és széthúztam a függönyt, így elkerülhetetlen volt, hogy a nap bántsa a szemem. Készülődni és nyomás, na persze ilyen könnyű lenne, ha nem mindig az álmom járna a fejemben... Fura egy álom volt, de valóság alapja a nullával egyenlő. Kis korom óta ismerem Andy-t de biztos vagyok benne, hogy nem tenne ilyen aljas dolgot. Finn... Vele talán csak azért álmodtam ilyen sületlenséget, mert még nem ismerem eléggé... Mikor elkészültem Finn már türelmetlenül várt rám. Kirohantam és egy szó nélkül tettük meg az utunkat. Az iskolába érve Andy-hez mentem és elmondtam neki az álmom őt érintő részét, a Finn dologhoz nem voltam elég bátor, nem tudom mitől féltem, ez csak egy álom... Akárcsak az álmomban, a barátaimmal a napi teendőink közé beiktattuk az emberek kifigurázását is. De mikor arra a lányra mutattak, aki álmomban volt, valahogy fura érzésem támadt. A lány Andy-hez tipegett a szívem pedig majdnem megállt. A lány odatipegett és elkezdte ölelgetni. Nagyon ideges lettem, de rögtön le is nyugodtam, mikor láttam, ahogy Andy egy határozott mozdulattal lerázza magáról a lány kezét. Boldogan sétáltam oda a barátomhoz és öleltem át jutalmul, majd kissé sietősen visszarohantam a kis csoportnyi rám váró emberhez. Sok hasonlóság volt az álmom és a mai nap között, de semmi rossz nem történt a végére, lehet, hogy csak én lettem túl paranoid az ilyenekre. Minden esetre minden jól alakult. Az egyik barátnőm felajánlotta, hogy tanít pár tánclépést, mivel ő a táncosok csoportját erősítette. Szünetekben Néha csak táncoltunk kicsit, vagy minibemutatót csináltunk egy üresebb folyosón, ő táncolt, én pedig adtam hozzá a zenét. Elkezdtünk egy közös projekten dolgozni, ami egy igazi saját bemutató lenne, nekem kell megírnom a zenét, neki pedig megkoreografálni és ha szerencsém van még én is meg tudom tanulni a táncot, esetleg bevennénk még pár barátot és velük együtt alkotnánk. Valahogy írás ás tánc közben is olyan szabadnak érzem magam... Ép egy felszabadult tánc-zene "próba" közepén tartottunk, mikor eszembe jutott egy fura ötlet. Ha már én is tanulok táncolni, hogy ne lehetne Amy-nek jó hangja. Nem tévedtem, Amy-nek tényleg szép hangja volt, így hát egy őrült ötlet  végkifejlete képpen a következő nap fordult az állás. Amy, mint kiderült régen járt zeneiskolába, de a táncot jobban szerette. Következő nap tehát én táncoltam és Amy énekelt, amire először kicsit furán néztek, akik a kihalt folyosó felé jártak, de onnantól kezdve, elég sokszor fordult az alapfelállás. Szerettem énekelni és táncolni is, persze nem musical- szerűen bármikor, bárhol, de ha lehetőségem volt rá, és persze kedvem is nem hagytam ki. Biztos sok ilyen művészsulit láttatok már a tévében, ahol mindenki minden helyzetben táncolt és énekelt, de ez egyáltalán nem volt olyan mesebeli, itt is voltak kirekesztések, itt is voltak kisebb egymás ellen hangolt klikkek és persze pár őrült is, aki minden áron forradalmat akart szítani, mert nem azt kapta amit várt, de ennek ellenére én imádtam ezt az iskolát. Iskola után Amy is jött velem haza, hogy gyakoroljon velem kicsit. Nagyon ki tud fárasztani a csajszi az tuti. A gyakorlat végére mind a ketten kifulladva dőltünk az ágyamra. Úgy bizony, még saját magát is kifárasztotta...

-Nem érzed úgy, mintha valaki figyelne ? - kérdezi , mire ösztönösen az ablak felé pillantok. 

-Hát persze... Várj csak, elintézem. - mondtam és kinyitottam az ablakot. Váltottam Finnel egy gyors kis szócsatát, mint mindig, majd visszadőltem az ágyamba.
-Szóval ő a szomszédod... - állapította meg.
-Nem tudom, hogy sajnáljam magam, vagy örüljek neki. - mondom egyszerűen.
-Tudod mennyi pletyka keringett róla, hogy ki lehet ő ? Páran azt mondták, a tesód, páran azt, hogy a másik pasid... - mondta belőlem meg kitört a röhögés.
-Hogy az emberek pont az igazságot nem találják el soha, mikor valami jó kis sztorit kitalálnak! - röhögtem tovább.
Egy ideig még hülyéskedtünk, majd Amy-nek haza kellett mennie, ezért kikísértem. Épp akkor jött arra egy csapat ismeretlen srác. Simán elhaladtak a házunk előtt, egy kis bámulás közben, majd Finn háza előtt megálltak és már nyílt is az ajtó.

Finn szemszög

Kinyitottam az ajtót a srácoknak, mikor észrevettem, hogy mind a szomszéd ajtaja felé bámul. Odanéztem és megláttam Mirit és a barátnőjét az ajtóban.

-Ki ne essen a szemetek!  - kezdtem röhögni.

-Finn, hallottuk, hogy új szomszédaid vannak, de hogy ilyenek... - mondta a lökött haverom.

-Csak a perverz-hercegnő a szomszédom, a másik a barátnője te balfácán.  - mondtam neki.

-Na és melyik lenne a "perverz-hercegnő" ?  - röhögtek.

-Amelyik törpébb. - röhögtem el magam. Igazából Miri nem volt sokkal alacsonyabb a barátnőjétől, de azért eléggé látszott a különbség.

-Cuki kis csaj. - nyögte ki Drake.

-Ne meregesd a szemed, még cssak tizennégy. - löktem oda unottan, mire mindenki elkerekedett szemekkel nézett rám.

-Tizennégy ? Kinéz legalább tizenhétnek.

-Engem nem lepett meg... Mikor elsőször láttam éppen apuci körül ugrándozott, mikor meglátta az előre berendezett szobáját.

-Az konkrét öcsém. - röhögtek mind.

-Gyertek már be, nem azért jöttetek, hogy kint ácsorogjatok. Na meg Miriék is lassan eltűnnek.  - intek a fejemmel a szomszéd ház felé, ahol épp csukódik a bejárati ajtó.

***

-Akkor te most együtt vagy Angie-vel ? 

-Úgy néz ki... 

-Zsííííír! Baromi mázlis vagy öcsém! Ritkán talál az ember egy ilyen csajt Finny!
-Azért nem kellett keresnem, jött utánam elég sokáig! 
-Máig nem értem, miért nem engedtél neki előbb...
-Ez van srácok, ezt kell szeretni.

***

Bementem a szobámba és az ágyamra ültem. Elkezdtem a jegyzetfüzetembe firkálni a sorokat. Összehoztam néhány egész jó rímet, majd letettem a füzetet és a telefonomért nyúltam, hogy megosszam a napom történéseit Iris-el a legjobb barátnőmmel. Gyorsan előkaptam a telefonom és kikerestem Iris számát WhatsApp-on, majd azonnal a hívás gombra nyomtam. Barátnőm a harmadik csengés után felvette. Mindketten boldogan újságoltuk a másiknak, mi történt a nap folyamán, bár neki elég hamar mennie kellett, szóval a mai sem volt valami hosszú beszélghetés. Mikor letettük a telefont Messengeren egy beszélgetés felkérés fogadott. Automatikusan elfogadtam és megnéztem ki is az valójában. Finn egyik haverja volt, aki az ablakon keresztül épp engem nézett. Ósdi nyomulós szöveggel indult, ezért én simán elküldtem a fenébe és benyomtam a kedvenc zeném és ledőltem az ágyra. Finn megint elkezdte játszani a papíros játékot.
A papíron a következő írás volt : "MOST MIÉRT VAGY ILYEN ?" Automatikusan írtam, nem, inkább rajzoltam a betüket a papírra "UGYAN MILYEN ?" feltartottam, hogy Finn és a haverjai jól láthassák. Finn gyorsan firkantotta a betüket a papírjára "MÉG NEM IS ISMERED, DE MÁR NEM IS ÉRDEKEL ?". A lehető legegyszerűbb választ írtam és reméltem annyiban hagyja a dolgot. Ráfirkantottam a lapra egy "TUDJA Ő NAGYON JÓL"-t és nem is törődtem velük tovább. Elmerültem a saját kis világomban és semmi mással nem törődtem.