A titokzatos idegen elhagyta az ablakát én pedig kissé zavarban voltam, hogy mit gondolhat rólam a szomszédság már most. Nem sokáig érdekelt, gondoljon amit akar... Azt találtam ki, hogy kimegyek egy kicsit sétálni az erdőbe. Imádom az ilyen helyeket, mert a friss levegő és a fák lombja között süvítő szellő mindig megnyugtat. Csak mentem és mentem, felfedeztem az erdőt, de egy idő után már kezdett sötét lenni. Úgy gondoltam, nem olyan nagy baj, hiszen még simán visszatalálok... Rosszul hittem... Eltévedtem... Most mit csinálok ? Ezt szépen megcsináltam ! Megpróbáltam kitalálni az erdőből, csak mentem és mentem, bár magam sem tudtam merre. Elkeseredettségemben csak leültem egy kidöntött farönkre és majdnem sírtam. Egyszer csak valaki megfogta a vállam, amitől nagyon megijedtem.
-Csak nem eltévedtél ? - szólalt meg végül.
-D...De. - dadogtam és lesütöttem a szemem.
-Csak nem félsz tőlem ? - kérdezte és már szemben állt velem. Mivel látta, hogy nem vagyok beszédes kedvemben leguggolt elém és folytatta.
-Nem kell félned tőlem, nem foglak bántani. - mondta mosolyogva. Ekkor már én is rá néztem. Csak bámultam a nálam pár évvel idősebb srác gyönyörű zöld szemeit. Nagyon ismerős volt ez a srác. Jaj ne ! Ő a szomszéd aki látott az ablakból.
-Hé... Megszólalnál? Kezdem azt hinni, hogy ijesztő vagyok. - mondta mosolyogva.
-Öhm... Miért vagy itt ? - kérdeztem kissé zavartan.
-Minden este kijövök sétálni, a kérdés, te miért vagy itt ?
-Én... Szeretem az ilyen helyeket...
-De nem lett volna jobb valaki olyannal ide jönni aki ismeri is ezt a helyet ? - kérdezte mosolyogva.
-Nem igazán...
-Gyere, menjünk haza!
-Köszi. - mondtam, majd felálltam és lesütött szemmel követtem. Mikor már majdnem a házunk előtt voltunk újra megszólalt.
-Most miért vagy ilyen szótlan ? Amint láttam apucival nem vagy ilyen szűkszavú. - mosolygott.
-Talán mert őt tizennégy éve ismerem veled meg csak ma találkoztam... - válaszoltam egyszerűen.
-Jól van értem nem kell bekapnod. Na pá kiscsaj! - mondta és már otthon is volt. Azt hiszem ő már nem lesz más véleménnyel rólam. Neki én csak egy hülye kiscsaj vagyok... Remélem azért valamikor elfelejti ezt.
Nem is agyaltam sokat ezen, mivel már elég késő volt lezuhanyoztam és lefeküdtem.
Reggel anya ébresztett, hogy öltözzek, mert vendégeink vannak. Gyorsan kipattantam az ágyamból felöltöztem és szaladtam le a földszintre. Egy darabig bolyongtam a hatalmas házban, mivel még nem volt alkalmam rendesen körbejárni. Megkönnyebbültem mikor megláttam a konyhában a szüleimet és a szomszédokat...
Jaj ne... Miért pont én ? El tudnék süllyedni akárhányszor meglátom azt a srácot... Besétáltam a konyhába és bemutatkoztam a szomszédoknak, majd beszálltam a beszélgetésbe.
-Micsoda mázli, hogy a szomszédban pont van egy veled szinte egy idős fiú. - mondta anyu és a srácra nézett.
-Ja... Mázli... - motyogtam alig hallhatóan.
-Remélem jóban lesztek. Az én fiam tizenhét éve lakik itt mégis alig van pár barátja. - panaszolta a számomra még idegen nő. Meglepett a kijelentése... Nem úgy nézett ki, mint akinek alig vannak barátai.
-Anya! - szólt közbe a srác.
- Ehhez semmi köze! Úgy sem értené, még kicsi! - folytatta és nyomta meg a kicsi szót.
-Na ne szórakozz ! Csak három évvel vagy idősebb! - kezdtem bepipulni, de apa rosszallón nézett én meg lesütöttem a szemem.
-Értem. - mondta semmit mondón a srác. Ezt meg mire érti ?
-Szóval már nem félsz tőlem. - mondta röhögve.
-Nem is féltem ! - mondtam ismét kissé hangosan de már nevetve. Sokat beszélgettünk és megtudtunk egymásról egyet s mást. Mondjuk a kislány jelzőt még mindig nem sikerült levetkőznöm, de majd idővel. (Egyébként a srác neve Finn Harries. Ezt azért nem írtam bele, hogy ne legyen benne annyi unalmas párbeszédes rész, mert azt jól tudom, hogy unjátok xD ) Elég jól szórakoztunk, de nem túl sokáig, mivel Finnéknek haza kellett menniük. Miután elmentek, a szüleim elkezdtek áradozni róluk én meg csak nevetni tudtam rajtuk, ahogy az új szomszédokról áradoznak. Szerintem kissé túlzásba viszik ezt az egész rajongást, de hát csinálják csak ha nekik ez jól esik. Bementem a szobámba és nagy unalmamban elővettem a kis füzetet amibe a dalaimat szoktam írni néha néha. Olvasgattam pár sort és eszembe jutott még pár jó ötlet és azonnal lejegyeztem őket a füzetembe. Az ágyamon ülve írogattam a rímeket, de mikor felpillantottam az ablakon át megláttam őt. Ott könyökölt az ablakéban és engem nézett. Kissé elpirultam... Persze tudtam, hogy csak szórakozik rajtam, de akkor sem voltam hozzászokva, hogy figyelnek. Zavaromban a füzetet kezdtem fürkészni, csakhogy meg ne lássa, hogy elpirultam. Írtam még pár sort a füzetembe majd az ölembe vettem a notebookom. Bejelentkeztem facebookra és láttam az egy ismerős jelölést aki persze ki más lett volna mint az én drága szomszédom. Visszajelöltem, majd az ablakon át rámosolyogtam. Jött is az üzenet tőle :
Csak nem naplót vezetsz ?
Nem talált :P
Akkor mi volt az az iromány amin annyit dolgoztál ? :D Tanultál ?
Jó válasz...
Is lehetne de nem az :P
Értettem humor hercegnő :D Szóval mi volt az?
Dalszövegeket írok... Néha...
Nocsak, nocsak a kiscsaj nagy álmokkal rendelkezik ? :D
Majd mutathatnál párat.
Majd mutathatnál párat.
Mi ? SOHA!!!
Miért ? :c
Csak... Nem mintha téged annyira érdekelne nemde ?
Pedig érdekel miről írhat egy kiscsaj :D Mi lehet a téma :D
Szemét alak! :D
Amint az egyikünk leírta az üzenetet az ablakon át máris a másikat néztük és néha néha valami vicces arcot vágtunk. Komolyan olyanok voltunk mint az óvodás gyerekek. Egy egy megjegyzésen csak összenézve nevettünk. Nagyon jó arc ez a srác. Lehet, hogy ő itt az első barátom.